Vagyok, aki vagyok - apum után

Most, hogy már nincs velünk sokszor eszembe jut, hogy dejólennemegkérdezni tőle ezt, azt. Mert ő is festett. Igaz nem képeket, meg dobozokat, hanem falakat, szobákat, ajtókat, ablakokat, táblákat.

Emlékszem mindig festékes ruhában járt, amikor pici voltam. Most én is abban járok...

A kreativitásom festős énje talán akkor kezdett kialakulni, amikor olyan 8 éves lehettem és valaki a családban kitalálta, hogy a konyhát ki kell festeni, és cseresznyéket kell az egész falra rávarázsolni. Feltételezem, anyum volt. A cseresznyéket aztán apukámmal ketten felfestegettük. az egész konyhában, kb. 100-150 db-ot. Szára is volt, olyan fülreakasztós forma :) De jók lettek, évekig fent volt, és mindig meg tudtam mutatni, hogy melyiket festettem én :)) Na, nem azért, mert felismerhető volt, hanem, mert tudtam, hogy melyikek azok :) Jó, hát gyerek voltam. De engedték, hogy fessek :)

 

Aztán kicsit később megtanultam tapétázni, hogy az sima legyen, és ott maradjon a falon. Festeni, úgy, hogy az szépen fedjen is, meg ne is legyen csíkos, és ne folyjon meg a festék... meg mindenfélét, ami lakásfelújításokkor szokás. Ez mostanában sokszor eszembe jut. Hogy ez nekem mennyit segített, hogy ezen az úton járjak most, amin járok.

 

Jópár évvel ezelőtt, már felnőtt fejjel aztán simán nekiálltam egyedül tapétázni, meg festeni a saját lakásomat, ami nem is lett rossz. Sőt! Jó volt a mesterem :)

Amikor ő már nem dolgozott és nekiálltam ennek a hobbinak, ő kinyitotta a szekrényét és adott aranyport, hogy én biztos tudom valamire használni :) Címfestő is volt, szép táblákat, feliratokat írt. Néztem azt is, amikor kicsi voltam, hogy hogyan tarja az ecsetet, hogyan tekeri, hogy a betűk szépek legyenek. Én olyat nem tudok, de szerette, amiket készítek, tetszett neki, és büszke volt rám.

Én meg büszke vagyok rá, hogy tőle tanulhattam az alapokat, ami nagy falra jó, az kis dobozra is pont ugyanolyan jó.

Hiányzik...