..., hogy még jobban megismerj minket.
Amikor az élet a hobbizás felé sodort, elég furmányos úton,
de megismerkedtem valakivel. Aki először fura volt, mert lelkes volt, és
kedves, és agitált. Hogy ismerkedjünk és alkossunk és menjek, mutassam, aztán
tanítsam. Menjek hozzá kézműves szakkörbe, aztán mutassam meg miket készítettem
én itthon, és aztán tanítsam, hogy miként is született meg egy-egy
tárgyam.
Aztán beszélgettünk, találkoztunk, és alkottunk, majd
beszélgettünk-beszélgettünk és szép lassan egy szoros barátság alakult ki. Amikor nem telt el
úgy nap, meg hét, meg hónap, hogy ne beszéltünk volna. Minden nap. Személyesen,
telefonon, sms-ben. Egyre szorosabb lett a barátság és kiderültek még dolgok rólunk. Hogy egy jegyben születtünk, hogy egy napon szültük a
nagyfiainkat, hogy egy szemészhez járunk, hogy ugyanaz az orvosunk, hogy
ugyanolyan a lelkünk, az ízlésünk, a mentalitásunk.
Persze különbözünk is. Ami
szintén jó. Ha valami engem zavart, megbeszéltük, ha őt zavarta, megbeszéltük.
És szépen kialakult egy olyan barátság, amit már valószínűleg semmi nem szakít
el. Én nem lennék nélküle ott ahol, ő nem lenne nélkülem ott, ahol.
Ugyanaz a hobbi, ugyanaz az álom, ugyanaz a mentalitás.
Valami jót, valamit ami másnak is jó, nem csak nekünk. Valamit adni. Csak úgy!
Mert adni jó! Nem várni érte cserébe semmit. Vagy várni valamit, és küzdeni,
hogy az a legjobb legyen.
Az álom a bolt, a megvalósulása is maga egy álom. Egy csodás
álom, ami valóra vált. Együtt. Megléptük. Hatalmas, hónapokig tartó
beszélgetés, győzködés után. És tesszük a dolgunk, csináljuk és beszélgetünk,
és megyünk és megyünk, hogy még jobb legyen.
A bolt a miénk. Az övé, az enyém. A mi kettőnk álma. Ő az
egyik fele, én a másik. Ő az egyik felem, én az övé :)
Így vagyunk mi ketten, egyek. Most őt érte valami, amitől
kicsit nehezebben mozog, de belevettük a hobbit, a jókedvet. Hát így állunk mi.
Krisztivel :)
