Egy barátságról - dekupázson át ...

..., hogy még jobban megismerj minket.

Amikor az élet a hobbizás felé sodort, elég furmányos úton, de megismerkedtem valakivel. Aki először fura volt, mert lelkes volt, és kedves, és agitált. Hogy ismerkedjünk és alkossunk és menjek, mutassam, aztán tanítsam. Menjek hozzá kézműves szakkörbe, aztán mutassam meg miket készítettem én itthon, és aztán tanítsam, hogy miként is született meg egy-egy tárgyam.

Aztán beszélgettünk, találkoztunk, és alkottunk, majd beszélgettünk-beszélgettünk és szép lassan egy szoros barátság alakult ki. Amikor nem telt el úgy nap, meg hét, meg hónap, hogy ne beszéltünk volna. Minden nap. Személyesen, telefonon, sms-ben. Egyre szorosabb lett a barátság és kiderültek még dolgok rólunk. Hogy egy jegyben születtünk, hogy egy napon szültük a nagyfiainkat, hogy egy szemészhez járunk, hogy ugyanaz az orvosunk, hogy ugyanolyan a lelkünk, az ízlésünk, a mentalitásunk. 

Persze különbözünk is. Ami szintén jó. Ha valami engem zavart, megbeszéltük, ha őt zavarta, megbeszéltük. És szépen kialakult egy olyan barátság, amit már valószínűleg semmi nem szakít el. Én nem lennék nélküle ott ahol, ő nem lenne nélkülem ott, ahol.

Ugyanaz a hobbi, ugyanaz az álom, ugyanaz a mentalitás. Valami jót, valamit ami másnak is jó, nem csak nekünk. Valamit adni. Csak úgy! Mert adni jó! Nem várni érte cserébe semmit. Vagy várni valamit, és küzdeni, hogy az a legjobb legyen.

Az álom a bolt, a megvalósulása is maga egy álom. Egy csodás álom, ami valóra vált. Együtt. Megléptük. Hatalmas, hónapokig tartó beszélgetés, győzködés után. És tesszük a dolgunk, csináljuk és beszélgetünk, és megyünk és megyünk, hogy még jobb legyen.

A bolt a miénk. Az övé, az enyém. A mi kettőnk álma. Ő az egyik fele, én a másik. Ő az egyik felem, én az övé :)

Így vagyunk mi ketten, egyek. Most őt érte valami, amitől kicsit nehezebben mozog, de belevettük a hobbit, a jókedvet. Hát így állunk mi. Krisztivel :)