Ma megesett ez is velem. Tévéfelvételen voltam. Benne leszek a tévében :-)))
Pár éve készítettem el az első strucctojást. Nyitható volt, bélelt és dekupázsolt. Anyumnak készült, aztán még jó pár követte, mert az ötletek aztán követték egymást. Nem gyártom őket, de azért időnként készül egy-egy darab.
Most is készült egy, igaz ennek készítését lekövette egy kamera is. Ugyanis meghívtak a Duna tv Család-barát magazinjába, a húsvéti műsor alkalmából, a tojásaimmal együtt.
A műsorban is készült egy tojás, igaz ezzel előre is dolgoztam keveset, de ott befejeztem. Ha érdekel titeket április 9-én 10.00 órakor lesz adásban a műsor.
Csokitojások és bon-bonok is készültek ott, hát mit mondjak. Isteni fini volt :-))
Ez a tojás pedig még tavaly készült, nem mutattam még és azóta már Barkó Judit műsorvezető tulajdona :-) Ami nekem nagyon megtisztelő, főleg, hogy nem ajándékba kapta :-)
Amúgymeg érdekes egy ilyen felvétel. Nagyon szervezett és mindenki roppant kedves és aranyos. Nagyon örülök, hogy ott lehettem, köszönöm szépen!