Kaptam egy szép poharat a barátnőmtől, hogy kezdjek vele valamit.
Ez a "serleg" lett belőle.
Régi nagy kedvencem a füstfólia, szeretem a "fémes" dolgokat. Pedig levegő jegyű vagyok. Mondjuk a levegőt is szeretem :-)
Elsőként zsírtalanítani kell a felületet, amin dolgozunk, ebben az esetben a külsejét. Bár én mindig a poharak külsejét díszítem :-) A füstfólia ragasztója nagyon kiadós, a legjobban én szivaccsal tudom eloszlatni, így nem is kell belőle sok.
Nagyon ragad, úgyhogy a kevés is elég belőle.
A pelyheket szépen rakosgatom egymás mellé és az ujjammal simítom rá a felületre.
Amikor mindenhol van fólia, ahova tettem ragasztót, egy erős szőrű ecsettel lesöprögetem a felesleget róla. Célszerű ezt egy tányéron művelni, így a lehulló maradékokat vissza lehet tenni a tégelybe, hiszen ebből egészen kis mennyiség is használható!
A pohárra levegőn száradó gyurmát ragasztottam. Alul metálos festékkel kentem le a formák alját, és a festékkel ragasztottam fel a pohárra,
felül pedig dekorkavics ragasztóval dolgoztam. Felül nem is kentem le a hátulját a formáknak, mert ott a fólia leért a minta aljáig.
A kis formák tetejét is szivaccsal beragasztóztam és erre is került füstfólia. Majd a szokásos söprögetés :-)
Finomvonalas repesztővel megrepesztettem a pohár öblös részét, arannyal dolgoztam a repedésekben.
Fényes lakkal lakkoztam az egészet, utána pedig dekorköveket ragasztottam a kis formákba!
A foglalkozások menüpont alatt részletes információkra lelsz.
Jelentkezni: bryell@invitel.hu vagy facebook oldalunkon
Boltunk Székesfehérváron, a Távírda u. 25/5. szám alatt található. (Sokan Fal közként ismerik)
Nyitva tartásunk: Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00,
Szombat: 9.00 - 12.00
A bolt telefonszáma: 22/412-665
Nyitva tartásunk: Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00,
Szombat: 9.00 - 12.00
A bolt telefonszáma: 22/412-665
2010. augusztus 31., kedd
2010. augusztus 30., hétfő
Képek csak úgy
Valahogy mióta itthon töltöm a napjaimat, semmire nincs időm. Mármint amire nem akarom. :-) Festegetésre, ragasztgatásra, próbálkozásokra mindig van :-) Ezekkel múlattam az időt a múlt héten. Imádom csinálni, nagyon tetszik, amikor valami átalakul a kezeim között. Legyen az papírdoboz, üvegkancsó, vagy hungarocell tábla maradék :-))).
Azért szakítottam időt a családomra, szombaton pedig végre megtaláltam a lakást a kupi alatt :-))
Azért szakítottam időt a családomra, szombaton pedig végre megtaláltam a lakást a kupi alatt :-))
2010. augusztus 25., szerda
Felújítás
Szeretek "restaurálni". Nem csináltam ugyan sokat, és nagy dolgokat, de nagyon élvezem, amikor átalakulnak a dolgok. A szomszédasszonyom is szereti, általában ő lát el újradíszítendő tárgyakkal :-)
Kaptam már tőle kenyértartót, ami még a mamájáé volt. Kívül-belül javítgatni kellett rajta, de semmi bonyolult nem történt vele, mégis sok időt elvett. De jól telt az a sok :-)
Talált aztán még otthon fa vázát is, ami kicsit repedt volt, kicsit hiányos:
Kaptam máshonnan is dolgokat:
Ő volt a legnagyobb kihívás, látatlanban elvállaltam a barátnőm kérésére :-)) Mikor megláttam ..... el is volt törve, de nagyon elégedett volt az eredménnyel ő is, én is. :-)
Most meg kaptam anyukám szomszédasszonyától egy szatyor lopótököt. Piciket. Gondolkodhatok erősen! Ha valakinek van ötlete, szóljon! :-))
A legjobbat díjazom! Legyen mondjuk két tök a jutalma :-) ..... Na jó. Három!

Strucctojás? Imádom! Na nem enni :-) Nyithatók és béleltek.
Most meg kaptam anyukám szomszédasszonyától egy szatyor lopótököt. Piciket. Gondolkodhatok erősen! Ha valakinek van ötlete, szóljon! :-))
A legjobbat díjazom! Legyen mondjuk két tök a jutalma :-) ..... Na jó. Három!
2010. augusztus 21., szombat
Blog készítése
Nahát, ez az amit még bőven gyakorolnom kell. De igyekszem pótolni a számomra pótolhatatlant, és minél jobban készíteni, írni ezt a blogot!
Nyugodtan mondhattok véleményt, kritikát, hiszen az az érdekem, hogy számotokra jól olvasható, könnyen követhető legyen! :-)
Köszönööööm!
Nyugodtan mondhattok véleményt, kritikát, hiszen az az érdekem, hogy számotokra jól olvasható, könnyen követhető legyen! :-)
Köszönööööm!
Hungarocell gömbök
Tudom, hogy még nincs karácsony! Nem is arra készültek. Önmagában is szépek ezek a hungarocell gömbök, de felakasztva, vagy sorba fűzve is mutatósak.
A hungarocellt egy roppant pici szemcséjű smirglivel, vagy a műkörmösök által használt tömb alakú "reszelővel" le kell csiszolni, és alapozni. Akár többször is, mivel a kis sejtecskék nagyon átütnek.
Az egyik gömb a lila-arany effektfestékkel készült, a másik a rózsaszín-türkiz, a harmadik pedig a kék-arany változattal. A Penta dekorkavics ragasztója szerintem csúcsszuper. Mindent megragaszt. Mondjuk a fonalat, a szalagot, a levegőn száradó gyurmát.
A fonalat nagyon gyorsan fel lehet ragasztani. Jól bekenem a gömböt, ráfektetem a fonalat, aztán ecsettel tuszakolom olyan formára, amilyet csak szeretnék - vagy amilyen sikerül :-)) Utána azért az ecsettel le szoktam szedegetni a felesleges ragasztót, nem kell, hogy az ott legyen.
Miután rápakoltam az összes, szerintem fontos frinc-francot, :-) lealapoztam.
Az effekt festéket itt több rétegben tettem rá, mert nem akartam, hogy bármi is kilátszódjon a gömbből. Száradás után lakkoztam, és a lakkba ragasztottam bele a strasszokat.
A kék-arany gömb még kapott egy kis bronz pasztát is.
Most csak úgy lógnak itt-ott, karácsonykor a fán fognak :-))

Rózsafüzér tartó dobozka
A Chameleon gyöngyházfényű effektfesték a Penta terméke, és hihetetlenül szép dolgokat lehet vele készíteni. Pasztell színekben kapható.
A festék nagyon jó fedőképességű, ezért használható alapozás nélkül is. Én egy nagyon puha sörtéjű ecsetet használok a felviteléhez, így biztosan nem lesz csíkos. A szivacsot sem ajánlom, mert attól sem lesz szép egyenletes felületű. (Én, és nekem. Mindig az én tapasztalataimról írok, eddig is, ezentúl is. Lehet másnak a szivacs válik be:-)) Ezeket az effektfestékeket bátran használhatjuk például keresztelős ajándék készítéséhez.
Mint ahogy én tettem ebben az esetben. Egy rózsafüzér tartó dobozt készítettem.
Hozzávalók: fa dobozka, Pentart Chameleon rózsaszín - arany festék, bronz effekt lakk, arany üvegkontúr, alapozó festék, fényes lakk, papír, dekupázs ragasztó, ecset. És picike csavarhúzó, hogy a festés előtt a csatot, zsanérokat leszereljük. Így biztosan nem lesz festékes.
Nem alapoztam le a dobozt az effektfesték használata előtt, csak kicsit lesmirgliztem!

Csak a szalvéta helyét nem festettem le |
Száradás után leragasztottam a széleket,..... |
.... hogy az alapozót fel tudjam vinni. (ragasztószalag a patikából) |
A szalvéta felragasztása, száradása után... |
arany üvegkontúrral körbepöttyöztem a kép szélét.... |
... majd a dobozka oldalát is. |
A szalvétára Chameleon bronz lakk került.... |
... az oldalakra fényes vízesbázisú lakk |
A fényképen is átjön az effekthatás. Rózsaszín, arany. |
Tányér
Egy üvegtányér. Bryelles. Ezt mondják rá az ismerőseim. Gondolom a színek miatt. A hepe-hupák miatt. Vagy valami miatt :-) Már készítettem hasonlókat, talán azért. Nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik, csak soklépcsős. Azért fotóztam ennyit, mert így könnyebb, de néha a kép készítése, fényképezőgép előkeresése, beállítása több időt vett igénybe, mint éppen az aktuális festék, vagy lakk felvitele :-)
Bizony-bizony, felülről van díszítve! Miért ne? Ha alulról díszíteném hogyan tehetnék rá pasztát? Pedig én imádom így használni. Mivel lakkozva van, és egy kisebb üvegtányérról van szó, kínálónak simán lehet használni, vagy csak dísznek. Hiszen többnyire azért csinálom én is, és sokan mások ezt a dekupázst, vagy bármilyen hobbit, hogy a lakásunkat, vagy más lakását díszítsük vele. Nem? De!
A tányér rücskös felületét egy kísérletezéssel értem el. Bővebben fogok majd még írni róla ... később! :-)
Hozzávalók: : 1 db üvegtányér, alapozó, festékek, finomvonalas repesztő, oldószeres lakk, antikoló paszta, természetesen Pentart... aztán papírok, szivacsok, ecsetek, jókedv, szép idő! :-)
Jó munkát!

A rücskös rész.... |
Száradás után szivaccsal alapozunk |
A festékekből öntünk a tányérra azokból a színekből, amiket használni szeretnénk |
... és szivaccsal eloszlatjuk. |
azért az alap lehetőleg világos legyen, és főleg passzoljon a papír színéhez :-) |
.... majd ragasszuk fel a rizsszalvétát. |
.... majd a papírt (köszi Judit!) |
Kicsit a leveleknél még foltoztam, és a pasztát is óvatosan barnával és feketével, |
... arannyal is a végén. A szivacsot jól le kell itatni és nagyon finoman kell húzkodni, hogy ne az egész tányért kenjük be, csak a kidomborodásokat. |
Így néz ki az első réteg finomvonalas repesztő, ennyire sokat kell kenni..... |
.... és ilyen, mikor az megszárad. Jöhet a második réteg... |
... majd annak száradása után beledörzsöljük egy ronggyal az antikolót. |
Oldószeres lakkal lakkozzuk. |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)