A foglalkozások menüpont alatt részletes információkra lelsz.

Jelentkezni: bryell@invitel.hu vagy facebook oldalunkon

Boltunk Székesfehérváron, a Távírda u. 25/5. szám alatt található. (Sokan Fal közként ismerik)
Nyitva tartásunk: Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00,
Szombat: 9.00 - 12.00

A bolt telefonszáma: 22/412-665

2010. augusztus 31., kedd

Füstfólia

Kaptam egy szép poharat a barátnőmtől, hogy kezdjek vele valamit.

Ez a "serleg" lett belőle.

Régi nagy kedvencem a füstfólia, szeretem a "fémes" dolgokat. Pedig levegő jegyű vagyok. Mondjuk a levegőt is szeretem :-)

Elsőként zsírtalanítani kell a felületet, amin dolgozunk, ebben az esetben a külsejét. Bár én mindig a poharak külsejét díszítem :-) A füstfólia ragasztója nagyon kiadós, a legjobban én szivaccsal tudom eloszlatni, így nem is kell belőle sok.


Nagyon ragad, úgyhogy a kevés is elég belőle.
A pelyheket szépen rakosgatom egymás mellé és az ujjammal simítom rá a felületre.


Amikor mindenhol van fólia, ahova tettem ragasztót, egy erős szőrű ecsettel lesöprögetem a felesleget róla. Célszerű ezt egy tányéron művelni, így a lehulló maradékokat vissza lehet tenni a tégelybe, hiszen ebből egészen kis mennyiség is használható!

A pohárra levegőn száradó gyurmát ragasztottam. Alul metálos festékkel kentem le a formák alját, és a festékkel ragasztottam fel a pohárra,

felül pedig dekorkavics ragasztóval dolgoztam. Felül nem is kentem le a hátulját a formáknak, mert ott a fólia leért a minta aljáig.

A kis formák tetejét is szivaccsal beragasztóztam és erre is került füstfólia. Majd a szokásos söprögetés :-)
Finomvonalas repesztővel megrepesztettem a pohár öblös részét, arannyal dolgoztam a repedésekben.

Fényes lakkal lakkoztam az egészet, utána pedig dekorköveket ragasztottam a kis formákba!

10 megjegyzés:

  1. Ezt még Artúr király is megirigyelné. :)))
    nagyon szép lett.

    VálaszTörlés
  2. hali!
    hogy készültek a domborkák?? formába nyomkodtad?
    Evic

    VálaszTörlés
  3. igen. levegőn száradó gyurma...

    VálaszTörlés
  4. az vili, hogy gyurma. :-) de hogy csináltál sok ilyen egyforma szabályosat? mindegyiket külön, egyenként formáztad?

    VálaszTörlés
  5. hát hogyne! :-) ötvenet :-) szilikon gyurmaforma! :-) belenyomtam a gyurmát, a felesleget lehúztam az ujjammal és már nyomtam is ki a formából. De azért így is elég időigényes :-)

    VálaszTörlés
  6. aha, valahogy így gondoltam én is. :-) jó találmány ez a forma, esetleg beszerzési forrást tudnál mondani? ha nem Penta, akkor mailben...
    köszi
    Evic

    VálaszTörlés
  7. nem. nem tudom honnan van, kölcsönkaptam. a szakkörből. Majd rákérdezek holnap.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...